Kézműves meghívó

Beszámoló


Az eseményről készült képeket itt tekintheti meg!

Az év első borkóstolója több szempontból is különleges volt. Egyrészt, mert Budakeszin élő borászok mutatták be boraikat bizonyítva ezzel, hogy városunkban több kiváló borász is dolgozik, Másrészt, mert borkereskedésünk ezúttal a Kisvárosi Virágbolttal közösen a szüleiket elkísérő gyermekeknek is szervezett programot.

A borbemutatón Menczinger Tibor, Szeremley Csaba és Somlai Ferenc boraival ismerkedhetett meg a borszerető közönség. Elsőként Menczinger Tibor Mohács melletti birtokáról hozott Olaszrizlingjét, Chardonnay-át, Juhfarkját és Kékfrankosból készült vörösborát kóstolhattuk. Őt Szeremley Csaba követte, aki Szentbékála térségében gazdálkodik és ezúttal egy onnan származó Irsai Olivér-Nektár cuveét, illetve kései szüretelésű Olaszrizlinget hozott magával. Somlai Ferenc 2009-es új évjáratú Budakeszin termelt Szürkebaráttal, Sauvignon blanc-al, illetve Balatoni ültetvényéről egy Chardonnay-val és egy vörös Cabernet sauvignonnal örvendeztette meg a közönséget.

A hangulat fokozatosan emelkedett és a szép időnek hála, egy nagyon kellemes, igazi tavaszi délutáni borozgatás alakult ki. A felszolgált borok mellé, a kedves vendégek házi készítésű falatokat fogyaszthattak, és míg az asztaltársaságok kellemesen elbeszélgettek egymással egy pohár bor mellett, addig a szüleiket elkísérő gyerekek kézműves foglalkozáson készítettek szépséges dekorációt húsvétra.

A rendezvényt ezúttal is tombola zárta, amin a borászok illetve a virágbolt által felajánlott ajándékok közül lehetett nyerni.  A borkóstolón készült képeket a fenti, vagy erre a linkre kattintva tekinthetik meg.

Ezúttal köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott a Somlai Borkereskedés borkóstolójára.

Üdvözlettel

Somlai Család



Meghívó


A Somlai Családi Borpince és a Kisvárosi Virágbolt szeretettel meghívja Önt és kedves családját, illetve barátait, 2009. március 27-én egy kellemes délutánra.

A családi program keretén belül a gyerekeknek is kedvezünk, míg a felnőttek a finomabbnál finomabb borokat kóstolgatják, addig a gyermekek húsvéti dekorációt készíthetnek, vagy tojást festhetnek.

Ez alkalommal három Budakeszin élő borász mutatja be számukra kedves borait. Menczinger Tibor Mohács mellől, Szeremlai Csaba Szentbékáláról, míg Somlai Ferenc Budakesziről származó boraival találkozhat a kedves közönség.

A helyszínen finom falatokkal és kellemes hangulatban várunk minden kedves érdeklődőt. A részletes programról, illetve a kóstolható borokról mellékelt szórólapban olvashat, csakúgy, mint a jelentkezés feltételeiről.

Amennyiben szívesen részt venne a március 27-én (szombaton) 15 órakor kezdődő borkóstolón, illetve kézműves foglalkozáson, úgy azt kérném, jelezze felénk!

További részletek megtekinthetőek a szórólapunkon, erre a linkre kattintva.

Köszönettel

Somlai Család